HÍREK

*

Folyamatos frissítéssel kerülnek fel a honlapra a 2014. őszi félév tematikái, az eddig feltöltöttek innen érhetőek el.

*

Folyamatos frissítéssel kerülnek fel a honlapra a 2013. őszi félév tematikái, az eddig feltöltöttek innen érhetőek el.

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

2011. november 29-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke zárt körben, ünnepélyes körülmények között – az intézeti Toldy Ferenc Könyvtárban – megemlékezett egykori tanszékvezetője, Király István professzor, akadémikus születésének 90. évfordulójáról. (Mivel az évforduló – július 15. – a nyári tanítási szünetre esett, a megemlékezésre Ady Endre születésnapjához – november 22. – közeli időpontban került sor, ezzel utalva Király tanár úr legfőbb kutatási területére, az Ady-életműre.)
Az ünnepi eseményen – előzetes felkérés alapján – többen idézték fel Király István tudósi és emberi egyéniségét. Kulcsár Szabó Ernő intézetigazgató egyetemi tanár, akadémikus, valamint Kenyeres Zoltán professor emeritus (Király István egyik tanszékvezető utódja), Cs. Varga István docens, N. Pál József adjunktus, valamint Vasy Géza nyugalmazott docens mondta el nagyra becsülő szavait, és a kötetlen beszélgetésben még sokan – köztük Tverdota György egyetemi tanár, a tanszék mai vezetője – elevenítették fel emlékeiket.
A bensőséges alkalomra (melyen a tanszék régebbi és mai munkatársai együttesen vettek részt, a diákságot pedig a tanszéki demonstrátorok képviselték) Rónay László professor emeritus írásban küldte el emlékezését.

Ide kattintva a teljes szöveg elolvasható.

*

MESTERSZAKOS TÁJÉKOZTATÓT TART A MODERN MAGYAR IRODALMI TANSZÉK!

A Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék rövid tájákoztatót tart végzős BA-hallgatók számára, 2011. december 7-én, közvetlenül a szokásos folyosói (ELTE BTK, A épület, harmadik emelet) hökös Mikulás-buli előtt, 16:15-től. Az érdeklődőket arra kérjük, hogy a megadott időben szíveskedjenek megjelenni Tverdota Tanár Úr szobája (A/329) előtt. Kérünk mindenkit, hogy legyen szíves terjeszteni a program hírét esetlegesen érdeklődő ismerősei körében.

*

Az Ökoszeminárium és az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet bemutatja:

Irodalom és környezet - ökokritikai olvasatok (hallgatói konferencia)
időpont: 2011. december 9. (péntek)
helyszín: ELTE BTK A/47 (Gombocz-terem)

program:
10:00 Megnyitó
Horgas Judit és Devescovi Balázs négykezes bevezetője

10:30 Régibb művek szekciója (szekcióvezető: Szilágyi Márton)
Gyimesi Emese, Márkosi Eszter, Joó Kinga és Hlavacska András előadásai a XVIII-XIX. századi irodalomról, az előadások után kerekasztal-beszélgetés

12:10-13:00
Ebédszünet

13:00 Újabb művek szekciója (szekcióvezető: Bengi László)
Szabolcsi Gergely, Tóth Anikó, Komlósi Zita, Vincze Judit és Fehér Renátó előadásai a XX. századi magyar irodalomról, az előadások után kerekasztal-beszélgetés

*

*

Folyamatosan kerülnek fel a honlapra a 2012. tavaszi félév tematikái.

*

Tanszékünk november 29-én, kedden 17 órakor a Toldy Ferenc könyvtárban megemlékezik egykori vezetőjéről, a kilencven éve (1921. július 15-én) született Király István professzorról. Az időpontot Ady Endre születési évfordulója (november 22.) közelében - Király tanár úr legfőbb kutatási területére utalva - rögzítettük. A szűk körű eseményen Király István egyik tanszékvezető utóda, Kenyeres Zoltán professzor úr, volt munkatársai sorából Rónay László és Vasy Géza, jelenlegi oktatógárdánkból Cs. Varga István és N. Pál József emlékezik az oktatóra, intézményvezetőre, akadémikusra, a Németh László Társaság meghatározó személyiségére s a sokak emlékezetében sokféleképp élő magánemberre. Elmondja gondolatait Kulcsár Szabó Ernő intézetigazgató úr is.

*

Fráter Zoltán költészettörténeti kollokviumának tételsora és szakirodalmi jegyzéke hozzáférhető erre a linkre kattintva.

*

*

„trefortzöld”

Az ELTE és a MOME közös tervező műhelyt hirdet

trefortzöld – ELSŐ PESTI KÖZÖSSÉGI BÖLCSÉSZKERT” címmel

a MOME hallgatói és az ELTE BTK hallgatói és oktatói számára.

2011. október 24. és 28. között egy Workshopot rendezünk.

A két első napon az ELTE és a MOME oktatói tartanak előadásokat, kerekasztal-beszélgetés lesz, a tervezési munkát a MOME oktatói irányítják. A program része egy vezetett séta a Trefort-kertben, valamint egy Füvészkerti esti bejárás.

A tervező műhely helyszíne a Bölcsészkari kampusz.

A részvétel ingyenes, ebédet, fair trade kávét és teát, és ásványvizet biztosítunk támogatóink jóvoltából.

Név, email-cím és EHA kód megadásával előzetes regisztrációt kérünk a forma@mome.hu e-mail címen.

Jelentkezési határidő: 2011. október 20. csütörtök 24:00 óra

A résztvevők száma korlátozott.

*

2011. október 4-től kezdve egy héten át Tarján Tamás írja a Litera.hu netneplóját. A sorozat első darabja ide kattintva olvasható.

*

Folyamatos frissítéssel kerülnek fel a honlapra a 2011. őszi félév tematikái, az eddig feltöltöttek innen érhetőek el.

*

Tverdota Tanár Úr vizsgatételei elérhetők innen.

*

Interjú Tverdota Györggyel friss Artisjus Irodalmi Díja alkalmából a Litera.hu-n.

*

Tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról

Az ELTE BtK Modern Magyar Irodalomtörténeti tanszék hallgatóinak konferenciája

2011. április 27., program:

9:00 - 9:30: Rapcsák Balázs: Esztétikum és politikum viszonya Kosztolányinál

9:30 - 10:00: Balogh Lilla: Drámai formák keveredése Molnár Ferenc színműveiben

10:00 - 10:30: Tardy Anna: Móricz Tükör-kötetei

10:30 - 11:00: Inzsöl Kata: "Hát magáévá tehetem én az én életem történetét?" Identitásválság és identitásváltás - a város lebomló és épülő tereiben

11:30 - 12:00: Szarvas Melinda: Az asszimiláció lehetőségei és módjai Vajdaságban (Sinkó Ervin: Optimisták)

Szünet: 12:00 - 12:30

12:30 - 13:00: Pogrányi Péter: Olvasás, bűn, szexualitás Szabó Lőrinc Tücsökzene című művében

13:00 - 13:00: Balogh Ákos: Faludy pályaindulása

13:30 - 14:00: Somogyi Katalin: A magyar holokauszt női költészete

14:00 - 14:30: Lengyel Zsolt: Sértő Kálmán: autenticitás, képviselet, esztétikum

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, Bártfai-terem, Bp. V. ker. Károlyi Mihály u. 16.

*

Bodor Ádám, Borbély Szilárd és Győrffy Ákos mellett Tverdota György részesült idén Artisjus Irodalmi Díjban. Angyalosi Gergely laudációja a Litera.hu-n olvasható, ide kattintva.

*

A tanszékünk oktatói által szervezett „a multat be kell vallani” c. konferenciáról való bővebb tudnivalókért ide kell kattintani.

*

A honlap Minden Kedves Látogatójának boldog karácsonyt és újévet kíván a Tanszék összes munkatársa nevében is: a szerk.

*

Folyamatos frissítéssel kerülnek fel a honlapra a 2011. tavaszi tanév tematikái, az eddig feltöltöttek innen érhetőek el.

*

Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent a Gintli Tibor szerkesztette Magyar irodalom című tanulmánykötet. A tanulmányok szerzői: Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza, Schein Gábor, Szilágyi Márton és Vaderna Gábor. Könyvbemutató: 2010. december 2. (Csobánka Zsuzsa tudósítása az eseményről itt olvasható.) Az előszó egy részlete ide kattintva érhető el.
*

*

Kenyeres Zoltán Tanár Úr BBN_MIR-301.3/a és MRN-413 kódú kurzusának vizsgatételei ide kattintva érhetőek el.
*


 

 

látogató számláló